Hogyan hozzuk egyensúlyba a tájat ökoszisztémái által biztosított szolgáltatásokkal?
Fenntartható tájmenedzsment: ez a téma állt a PROGRESS Interreg Europe projekt negyedik Interregionális Tréning Workshop középpontjában, melyre 2022 március 31-én került sor Firenzében, Olaszországban. A hibrid, online és személyesen szervezett rendezvényen több mint 100 fő vett részt, 10 előadó, és a PROGRESS projekt keretében készített 4 videó is bemutatásra került.
“A Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Zöld Irodájától Varga Attila projekt munkatárs vett részt a Progress projekt 4. nemzetközi workshopján, aki bemutatta a Zöld Irodát, mint önkormányzati zöldfelület szabályozási és közösség építési jó gyakorlatot, annak működését és tevékenységeit. Az elhangzott előadások közül a Zöld Iroda számára releváns, adott esetben adaptálható jó gyakorlat az „All Ireland Pollinator Plan” –ben szereplő számos beporzókat segítő tevékenység. A XII. kerület számára fontos a beporzók védelme a városi környezetben, melyre az utóbbi években nagyobb hangsúlyt fektetett, mint korábban, így az ír példából kiindulva várható annak egyes elemeinek adaptálása, vagy akár átemelése. A Sincere projektben elhangzott tapasztalatok is hasznosak lehetne a kerület számára, mivel az egyik legnagyobb zöldfelülettel a Normafa Parkkal ékeskedik Buda nyugati oldalán aminek 90%-a erdő terület és Natura 2000 oltalom alatt áll. A workshop kiváló lehetőséget adott a hálózat építésre és ismerkedésre a partnerekkel, köztük az Agrárminisztériumos kollégákkal is, ami a későbbiekben más programok, események, projektek kapcsán mindenki számára hasznossá válhat.” – mondta el Varga Attila, a Zöld Iroda munkatársa.
A házigazda ANCI Toscana nevében Marina Lauri nyitotta meg a találkozót, és kiemelte, hogy a projekt hozzásegítette az olasz hegyvidéki területekre vonatkozó jogszabályok kapcsán párbeszéd kialakítását az ökoszisztéma szolgáltatásokról. Ezt követően a korábbi szakmai értékelésen legjobb eredményt elért magyar Jó Gyakorlat, a MyFarm Harta tevékenységét bemutató videó került levetítésre:
A szakmai program három téma köré csoportosult az ökoszisztéma-szolgáltatások kapcsán: elemzés, megállapodás és cselekvés.
Tájelemzés
Szintén magyar vonatkozású videóval kezdődött ez a szekció, a Mecsekerdő Zrt. által a Magyarország–Horvátország Együttműködési Program keretében megvalósított RED FAITH projekt által alkalmazott távérzékelési módszerekről:
Ezt követően három prezentációt hallhattunk az ökoszisztémák különböző léptékű elemzése kapcsán, melyet Janis Zvirgzdins, a Rigai Műszaki Egyetem (Lettország) munkatársa vezetett le. IT eszközök széles tárháza áll rendelkezésünkre az erdőterületek 3D modelljeitől kezdve (Markus Korhonen, Finnország) a gyepterületek fenntartására szolgáló eszközökön (Anda Ruskule, Balti-államok) át az országos szintű komplex, de hozzáférhető GIS-rendszerekig (Írország). Az ír példa emelkedik ki az érintettek bevonásának lehetőségeivel, hiszen lehetővé teszi az érintettek széleskörű bevonását egyes tervezési folyamatok során, így a geoinformatikai rendszerekre korábban jellemző sajátosságot, hogy csak szakértők tudják használni, gyakorlatban igazolt módon haladja meg.
A LIFE Viva Grass projektben három Balti ország, Észtország, Lettország és Litvánia fogott össze a biodiverzitás és a gyepterületek által nyújtott ökoszisztéma szolgáltatások megőrzése érdekében. Ehhez egy integrált tervezési eszköz kifejlesztésére volt szükség, ami támogatja az ökoszisztéma szolgáltatásokat érintő döntéshozást és az agro-ökoszisztémák fenntartható kezelését. Az így létrejött program segít az agrár-ökoszisztéma szolgáltatások feltérképezése és értékelése során helyi szinttől országos szintig; gyepgazdálkodási ajánlásokat tesz és több szempontú döntéstámogatást vagy tervezést biztosít.
“A programon való részvétel rendkívül hasznos volt szakmailag. Valamennyi tagország foglalkozik ökoszisztéma-szolgáltatások értékelésével. Ezeket a vizsgálatokat különböző léptékben (EU, országos, regionális és helyi szinten) kell és lehet vizsgálni. De a különböző ökoszisztéma-típusok vizsgálata is különböző feldolgozásokat igényel. Az eltérő léptékek és ökoszisztéma-típusok más-más megközelítést kívánnak, más kihívások elé állítják a szakértőket és széleskörű szakmai és ágazati együttműködéseket kívánnak. A mi munkánkhoz, az országos ökoszisztéma-szolgáltatások értékelése és térképezés projekthez, számos új gondolatot, ötletet adott a rendezvény.
Az előadások során bemutatott, a Vivagrass LIFE projekt on-line eszköze nagyon előremutató fejlesztés, amelyet szívesen megvizsgánánk mélyebben. Felvettük a kapcsolatot az előadóval és a szakmai stábbal, így meg tudjuk vizsgálni, hogy adaptálható-e az alkalmazás a hazai viszonyokra (egészében, vagy esetleg egyes részmoduljai) a hazai ökoszisztéma-értékelések térképezési, illetve bemutatási feladataiban. Visszajelzésük alapján nekik is gyümölcsöző lenne az együttműködés, a tapasztalatok gyűjtése terén.
Szintén inspiráló volt a tudományos-szakpolitikai-további érintettek közötti párbeszéd fontosságáról látni konkrét példákat és megoldásokat. A témakör az általunk koordinált projektet is áthatja. Kiemelten fontosnak tartjuk a folyamatos párbeszéd számára platformot biztosítani, valamint a tudományos eredmények disszeminációját a szakpolitika és a nagyközönség számára.” – Zsembery Zita, Kisné dr. Fodor Lívia,
Megállapodás
A SINCERE-projektről készült videóval indult a második szekció, melyet egy rövid magyar összefoglaló kíséretében az alábbi linken találhatnak meg: https://tmfu.hu/2021/11/06/az-erdo-vizkorforgasban-betoltott-szereperok-keszult-uj-video-progress-projektunkben/. Egy PES-jellegű (payment for ecosystem services, vagy ökosisztéma-szolgáltatásokért történő kifizetés) rendszerben oldották meg az erdők és az erdészet vízkörforgásban, az erdőtüzek megfékezésében és táj kialakításában játszott szerepének elismerését.
Két prezentációt hallhattunk a fenntartható módon irányított táj szerepét előtérbe helyező párbeszédek és megállapodások témakörében, amit Anabel Sánchez, a spanyol CREAF (Centre for Research on Ecology and Forestry Applications) vezényelt le. Az olasz példa (Massimo Rovai, Pisai Egyetem, Olaszország) az élelmiszer-előállítás és az agrobiodiverzitás érdekében létrehozott közösségekről, míg a CREAF jóvoltából Anneliees Broekman megosztotta tapasztalatait folyómenti és tengerparti klímaadaptációs törekvések kapcsán.
A CREAF példája Katalóniából egy olyan együttműködés volt, melyben 17 önkormányzat kezdett el együtt dolgozni felismerve a klímaváltozás okozta vészhelyzetet régiójukban. Stratégiát dolgoztak ki, illetve intézkedéseket határoztak meg, amibe szakértőket is bevontak természetesen. Idén kerül létesítésre az összefogást kezdeményező Maresmében a megfigyelő állomás, ami a klímaváltozást és annak hatásait követi.
A szekció három résztevője az előadásokat követő beszélgetésben hangsúlyozta az ökoszisztémák működésének megőrzését még a klímaváltozás által okozott változások tükrében is, kiváltképp mivel helyi szinten ezek a folyamatok nem egyenletes mértékben jelentkeznek. Fontos bemutatni, hogyan hatnak életünkre a környezeti kockázatok, és ezért különösen fontos a megfelelő kommunikáció, tekintettel arra, hogy nem minden érintett szereplőnek azonosak az ismeretei ezekben a témákban.
Cselekvés
A záró szekciót Enrique Doblas (CREAF) moderálta, egy ír (Blue Green City Project, Bryan Riney, Southern Regional Assembly) és egy magyar (Zöld Iroda, Varga Attila, XII. Kerületi Önkormányzat) prezentációval, de először az All-Ireland Pollinator Plan (Írország és Észak-Írország Beporzó Terve, https://tmfu.hu/2021/07/01/irorszag-es-eszak-irorszag-beporzo-terve-2/) videót mutatták be, ami az Ír-szigetre kiterjedő beporzóvédelmi program:
A prezentációk során olyan, komplex beavatkozási programokat ismertünk meg, amik természetalapú megoldásokat helyeznek előtérbe, mint például a Zöldfelület Gondnokság Program. A partnerországok példáiban az volt a közös, hogy összefogáson és együttműködésen alapultak a kezdeményezések és a beavatkozások, és a PRGORESS példákon túli tapasztalat is azt mutatja, hogy ez a kulcsa annak, hogy tényleges eredményeket érjünk el a természeti környezet és a biodiverzitás megőrzése kapcsán.