Online partner találkozó az Iberia Regional Cluster szervezésében
- október 21-én a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (továbbiakban: DDRIÜ) munkatársa is részt vett azon az online partner találkozón, melyet az Iberia Regional Cluster (Ibériai Regionális Klaszter) szervezett. A rendezvény célja az volt, hogy az agrár digitalizációs szektor szereplőit közelebb hozza egymáshoz.
Az Ibériai Regionális Klasztert (továbbiakban: IRC) az Andalúziai Regionális Mezőgazdasági, Halászati és Vidékfejlesztési Minisztérium (CAPDER) és egy, a portugál agrár-élelmiszeripari ágazatban jártas tanácsadó társaság vezeti. Ez a kezdeményezés egy olyan köz- és magánhálózat, amely nagy hangsúlyt fektet az új politikákra az agrár-élelmiszeripari ágazat digitalizációjának megerősítése érdekében, és az S3P Agrár-élelmiszer T&BD partnerség révén integrálódik az intelligens szakosodási stratégiával (S3P).
Az IRC arra törekszik, hogy a félszigeten olyan innovációs ökoszisztémát hozzon létre, amely minden agrár-élelmiszeripari vállalkozás, befektető, kutató és más érdekelt fél számára nyitott. Ebből a célból a klaszter próbálja meghatározni és integrálni a digitális innovációs központokat (DIH), valamint igyekszik fejleszteni az együttműködést, a kompetencia központokat (CC) és a kiemelt kísérleti kezdeményezéseket (FIE) az Ibériai-félszigeten és azon túl.
Ezen a rendezvényen az IRC 12 partnere mutathatta be cégük tevékenységeit, valamint lehetőséget kaptak új partnerségek kialakítására:
ADVID
Andalucía Agrotech DIH
CIDAI
CIDIHUB
DATAlife
DIH Aragon
DIH-BAITUR
DIH-ITK
FARM2030
IoT DIH
SFCOLAB
T4E
A rendezvény második felében már közvetlenül a cégek képviselőivel lehetett egyeztetni, akik nyitottak voltak az együttműködések kialakítására.
A Regions 4Food projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.
Képekhez kapcsolódó weboldalak: