Beszámoló a PROGRESS projekt első fázisának zárótalálkozójáról

A PROGRESS projekt partnerei 2022. Június 13-14-én, Írországban találkoztak a projekt tapasztalatcserével foglalkozó első fázisának zárására. A rendezvény helyszíne Dublintól mindössze pár kilométerre, Dún Laoghaire tengerparti városa volt Dún Laoghaire-Rathdown megyében, ami a Dublin agglomerációjának szerves része.

Dún Laoghaire-Rathdown megye tanácsának elnök asszonya (ír nyelven: An Cathaoirleach), Lettie McCarthy megbizatásának utolsó napján is szánt időt arra, hogy köszöntse a résztvevőket, és beszéljen a megyéről egy pár szót. 

A kétnapos találkozó első napja során megismerkedhettünk az Eastern and Midland Regional Assembly (EMRA, a PROGRESS projekt ír partnere) által megpályázott és végrehajtott mintaprojekt részleteivel. A környezeti politika és irányítás kapcsán a legkurrensebb kihívás a nagy mennyiségű adat megfelelő rendszerezése és bemutatása, mely kapcsán az ír partner a spanyol SITxell rendszert adaptálta. Ennek lényege egy georeferált adatbázis, melyet térképen könnyen áttekinthető módon lehet bemutatni, akár weblapba integrált módon. Ennek a környezetnek a fejlesztéséről és adaptálásáról Joan Pino és Javier Gordillo, a CREAF munkatársai beszéltek, a helyi tapasztalatokról pedig Anne Murray, az EMRA munkatársa számolt be. Az első nap fókuszában továbbá az Akciótervek álltak, minden partner, köztük a TMFÜ is részletesen bemutatta az Akcióterve eredetét, milyen problémákra milyen Jó Gyakorlatok és egyéb projekteredmények alapján készült megoldási javaslat, és az miként fog a gyakorlatban is megvalósulni. Ezzel a fontos ponttal zártuk az első nap nyilvános programját, és egy gyors, zártkörű technikai találkozón tekintettük át az előttünk álló feladatokat, különös tekintettel a második fázis teendőire.

A második napon terepi kirándulást tettünk a kollégákkal, így lehetőségünk volt megtekinteni a Fernhill Park and Gardens nyilvános arborétumát, ami már korszerű szellemben, az eredeti környezet minél kisebb mértékű bolygatásával kínál rekreációs zöld területet a pihenni, kikapcsolódni vágyóknak. Már eredetileg, az 1800-as évek során kiépített formájában, az akkor telepített növényekkel kifejezetten mutatós területről van szó, így nem volt szükség semmiféle beavatkozásra, de ami történt, az is inkább a természetes állapotok térnyerését, visszatérését szolgálta. Ezen belül csak nagyon kevés infrastruktúra-elem épült fel, de például hulladékgyűjtők egyáltalán nincsenek, amire több helyen is felhívják a figyelmet (a látogatóknak értelemszerűen el kell vinniük bármilyen hulladékot, amit előállítottak). A második, és a projekttalálkozó utolsó állomása a Ticknock Forest volt. Írország nem bővelkedik természetes erdőkben, ide értve magát az erdőtársulásokat is, mivel gyakorlatilag teljes mértékben letermelték őket. Mivel ma már több fórumon is megjelentek azok a hangok, amik ennek a visszaállítását kérik, ezért a gazdaságossági és gyakorlati szempontok mentén megkezdődött az eredetihez közeli állapotok visszaállítása ott, ahol ez a legnagyobb jelentőséggel bír. A terepi kirándulás során többet tudhattunk meg arról, hogy milyen gyakorlati problémákkal kell mindehhez megküzdeni (vadak kártétele, erózió, stb.), illetve milyen kommunikációs csatornákon milyen üzenetek közvetít az erdészeti társaság ahhoz, hogy egyfelől megnyerje magának a közvéleményt, valamint megfelelő tájékoztatást nyújtson a megvalósított és tervezett beavatkozásokról.

Összességében egy szakmailag alapos, új ismereteket adó találkozón vehettünk részt, mely során a projekt első fázisát megfelelő módon sikerült lezárnunk.

Megszakítás