Rövid összefoglaló a PROGRESS projekt eddigi eredményeiről, a feltárt Jó Gyakorlatokról és azok hasznosításáról

A PROGRESS projekt kezdete óta már három tématerület vonatkozásában történt alapos, szakmailag is jól alátámasztott tapasztalatcsere a partnerszervezetek között, ezek:

  • a földhasználatból (land use) eredő ökoszisztéma-szolgáltatások költségeinek és hasznainak számszerűsítése, tehát egyszerűen fogalmazva a természet által biztosított javak értékelése. Ez különösen fontos a környezetvédelem sarokpontjainak kijelölése kapcsán, illetve a környezeti javakkal történő felelősebb gazdálkodás elérése céljából, melyet környezeti-gazdasági számlák segítségével teszik értékelhetővé és nyomon követhetővé a környezetvédelmi politikák eredményességét;
  • az ökoszisztéma-szolgáltatások horizontális elvként történő beépítése a szakpolitikákba, stratégiai tervekbe nemzeti, regionális és helyi szinten;
  • az ökoszisztéma-szolgáltásokon nyugvó elszámolásokhoz, az ökoszisztéma-szolgáltatások használatához kapcsolódó innovatív és pénzügyi mechanizmusok;

A projekt során az első három téma részletes feldolgozása már megtörtént, ezek során összesen 19 Jó Gyakorlatot azonosított és mutatott be a partnerség. Ezek közül most egy Jó Gyakorlatra fókuszálunk részletesebben, amelyek a témába vágó, Környezeti- és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz prioritásaihoz gyakorlatias adalékul szolgálhatnak. A KEHOP Plusz jelenlegi (2022.02.01.) partnerségi egyeztetésre közzétett munkaanyagának 1. prioritása (Vízgazdálkodás és katasztrófakockázat csökkentés) és 4. prioritása (Megújuló energiagazdaság) kapcsán jelenik meg az ökoszisztéma-szolgáltatások megközelítése. A 2013-2020-as időszakban a KEHOP 4.3.0 – VEKOP 15-2016-00001 projektben már részletes, hazánk egészére kiterjedő elemzés készült a témában, mely feldolgozta például a zöld infrastruktúra témakörében a SITxell jó gyakorlatot is.

 

Az alábbiakban egy olyan ír Jó Gyakorlatot veszünk szemügyre, amely kapcsolódik a KEHOP Plusz célrendszeréhez, és az Írországban történt megvalósítása során összegyűjtött tapasztalat hasznos támpontot nyújthat, amennyiben például a KEHOP Plusz támogatott projektek keretén belül Magyarországon is megvalósul hasonló program.

Az első példa az All-Ireland Pollinator Plan Framework, ami egy több elemből felépülő, a lakosság tájékoztatása, tudatosságuk növelése által szokásaik megváltoztatására ösztönző program. Célja beporzó rovarokat támogató, kisléptékű változások elérése környezetünkben, például kertes házas övezetekben a fűnyírás gyakoriságának csökkentése által. A beporzók létszámcsökkenésének legfőbb oka a természetes és féltermészetes élőhelyek megfogyatkozása. A projekt fő eleme ezért a célközönség számára a biodiverzitás fontosságával kapcsolatos célzott információk biztosítása, kiegészítve olyan praktikus gyakorlati tanácsokkal, melyek magánszemélyek és intézmények által is könnyen megvalósíthatók. Az AIPP egy decentralizáltan működő kezdeményezés, mert bár van egy munkacsoport, amely koordinálja, normatív költségvetési forrás és intézményi keretek nélkül működik, gyakorlatilag útmutatókon és most már kettő, első változatában 2015-2020-ra, majd 2021-2025-re vonatkozó célokat megfogalmazó stratégiai dokumentumon alapul működése, mely nem csak lakossági-intézményi szinten működik, de az agrárium vonatkozásában is megfoglalmaz alapvető célokat, melyek az erős társadalmi támogatottság nyomán, más szakmai szervezetek munkája által akár szakpolitikai szintre is eljutnak. A programban egyúttal bárki részt vehet, és számos országos szervezet aktív közreműködésével, az információ (például a beporzóvédelmi lehetőségek ismertetése önkormányzatok, iskolák, más szervezetek segítségével) eljuttatásával valóban számos kis eredmény születik Írország-szerte. Az AIPP 2019-es jelentése szerint az AIPP-t 108 kormányzati és nem kormányzati szervezet, valamint több mint 230 vállalkozás  támogatja az Ír-sziget területén. Tekintettel arra, hogy az AIPP weboldalán minden információ és szakmai anyag elérhető, ezért Magyarországon is könnyen megvalósítható ez a program, amihez viszont megfelelő szakmai és civil partnereket kell összegyűjteni, koordinálni, valamint az elért eredményeket dokumentálni, tehát szükség van egy jól összeszedett informatikai rendszerre az információ közzétételéhez és a visszajelzések, vagy éppen az elért eredmények összegyűjtéséhez,  (hasonlóan például az AIPP honlapján található térképhez, amely összegyűjti az eddig elért eredményeket: https://pollinators.biodiversityireland.ie/). A meglevő tájékoztató anyagok fordítása, szakmai adaptációja, felülvizsgálata, Magyarországra történő átültetése, a megfelelő szervezeti keret kialakítása (amennyiben szükséges). A tájékoztatás esetében akár horizontális jellegű beépítése is elképzelhető a KEHOP 3. prioritásában támogatott projektek esetében. Ahogy a KEHOP Plusz munkaanyaga is több helyen említi, szükséges és fontos a tájékoztatás és a megfelelő ismeretek átadása, ugyanis sok esetben ez akadályozza meg a környezeti szempontból előnyösebb alternatívák kiválasztását például települési beruházások esetében.

Megszakítás